Magyar kutatók részvételével folyik a kutatás a müon mágnesesmomentum-anomáliájának megismerésére. A Fermilabban, a Wuppertali Egyetemen és idehaza a Wigner FK RMI-ben dolgozó kutatók szerint jelenleg a részecskegyorsítós mérések pontosabbak, mint ami a részecskefizikai standard mobellből számolható. Az tehát egyelőre nem dönthető el, hogy a kísérleti eredményeik megmagyarázása a standard modellen belül a kvantumszíndinamikai elmélet pontosításával, vagy teljesen új fizikai kölcsönhatás bevezetésével lehetséges.[1]
E hónapban publikálta az eredményeit[2] egy nemzetközi kutatócsoport, amely az élet kialakulásának kémiai feltételeit kutatja. A kutatócsoport tagja, Szathmáry Eörs evolúcióbiológus az MTA oldalán számolt be az eredményről, miszerint az önfenntartó autokatalízis (egyfajta öngerjesztő, katalizált kémiai folyamat) és a kompartmentalizáció (vagyis a sejtszerű, elkülönült struktúrák létrejötte, növekedése és szaporodása) egy rendszerben is megvalósulhat. Ez fontos lépés afelé, hogy az élet keletkezésének biológiai leírása mellé kémiai interpretáció is társuljon.[3]
A születő eruptív csillagok (amelyek fénygörbéjén évtizedes időshálán is lehetnek 2-5 magnitúdójú fényesedések) keletkezése közbeni tömegnövekedésének tanulmányozásához fontos lenne minél több megfigyelést tenni, azonban jelenleg mindössze 50 ilyen objektumot figyeltek meg. A Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) az ESA által üzemeltetett Gaia űrszonda adatait használva egy detektálási eljárást dolgozott ki, amellyel a gyorsan változó fényességű csillagok között ilyen születő csillagok azonosíthatók.[4] Több friss publikáció között szerepel Nagy Zsófia és szerzőtársai eredménye is.[5]
Kedves chu-s lemmingtarsak! Nem tudom, hogy világos-e a fenti cikkből, hogy minek posztoltam ezt ide, ezért egy kis magyarázat. A lemmy.world c/hungary közösségének indulásakor dobtam be ötletként, hogy létezhetne ilyen posztsorozat, amelyben a magyar kutatók kevéssé ismert eredményeit szemlézem.
Mivel ez egyelőre még egy friss tartalomtípus, az éérthetőség kedvéért pár dolgot leírok, hogy hogyan képzelem ezt el.
Havi szinten fogok posztolni olyan eredményeket, híreket, amelyben magyar kutatói vagy mérnöki részvétel is volt.
A cikkekből olyan részleteket fogok kiemelni, amelyek számomra érdekesek, vagy újszerűek, nyilván 3 mondattal csak figyelemfelkeltésig tudok eljutni.
A magyar részvételt azért vettem kritériumnak itt, mert ez egyrészt egy magyar sub, másrészt mert szeribtem még a hazai hírekbe is alig-alig szüremlik át, hogy mennyi vilagszínvonalú és értelmes dologgal foglalkoznak a hazai kutatók. Még a magyar hírportálok tudományrovata is gyakran inkább külföldi újságoktól vesznek át előre megrágott tudományos cikkeket, mintsem hogy érdemben foglalkozzanak a hazai kutatók munkájával.
Én amúgy ezt eleinte magamnak csináltam, mert szeretném ismerni a magyar tudományos közéletet, de úgy gondoltam, hogy hátha más is profitálna egy ilyen havi összefoglalóból.
Végezetül egy kérdés. Aki eddig felcsútolta a posztot, az valóban hasznosnak is találta azt? Hosszabb, netán rövidebb ajánlók kellenének? Aki ezt a posztot látta, valóban követett is a linkek közül egyet-kettőt, vagy inkább elég volt a rövid összefoglalókkal képbe kerülni? Köszi!
Végezetül egy kérdés. Aki eddig felcsútolta a posztot, az valóban hasznosnak is találta azt? Hosszabb, netán rövidebb ajánlók kellenének? Aki ezt a posztot látta, valóban követett is a linkek közül egyet-kettőt, vagy inkább elég volt a rövid összefoglalókkal képbe kerülni?
Én abszolút hasznosnak találom, mert bár magtól nem biztos h keresgélnék ilyesmit, de menő akár havonta egyszer egy összefoglalót olvasni róla, hivstkozásokkal együtt.
Bár én a linkeket legtöbb esetben nem követtem, mert sz összefoglaló egészen kielégítő, de ha olyan volt a hír, ami úgy jobban megfogta a kiváncsiságomat, azt fel is kerestem eddig.
Szóval, én szerintem ezek baromi jó posztok, szívesen látok ilyesmit itt, köszi érte, értük :)